jan 16

Az első lila köd… befejezés

10 hónapot távol voltam tőle. Persze Facebook-on láttam, hogy ő új életet kezdett, új kapcsolat, régi barátok, bulik meg minden. Én meg persze önsajnálatba merültem. Teltek a napjaim, volt, hogy tényleg jól éreztem magamat, de sokszor voltam rosszul, utáltam magamat, az életemet. Semmihez nem volt kedvem. A munkámat akkor utáltam, kereskedelemben voltam, unalmas volt. Aztán vendéglátásba tértem vissza, az már jobb volt. Barátnőmmel sokat taliztunk, meg családommal programokat szerveztünk. A csalódottságom viszont nem akart múlni, nem tudtam kapcsolatot kialakítani. Valahogy hiányzott, nem tudtam elfogadni, hogy egy ilyen nagy szerelem elmúlt. Persze tudom, utólag látom, csak a részemről volt nagy szerelem. Aztán 10 hónap után megint megkeresett, elhívott moziba. Először nehezen mentem bele, mert hát miért, megint csak össze fogja zavarni a fejemet. Nem oknélkül mentünk szét. Viszont annyira akartam tudni, miért keres meg, miért hagyott akkor ott szó nélkül, miért nem foglalkozott velem, hogy elmentem. És megint sikerült beetetnie. De tényleg másnak tűnt. Foglalkozott velem, olyan volt, mint egy szerelmes. És most először, évek óta hittem újra neki, benne. 2 hónapot voltunk úgy ahogy együtt, aztán megint jött egy nagy pofon. 3 helyen dolgozott, megértettem, hogy nem tudunk annyit találkozni. Lényegében december 6 után kezdett furcsán viselkedni, akkor éreztem, hogy nem jó valami. Persze én nem erre gondoltam, de ez lett. December közepén kidobott, úgy, hogy a cuccai fele már nálam volt ismét, mert januárban költözött volna vissza. Erre kidobott, azzal az indokkal, hogy a munka fontosabb most neki, nem tud velem lenni a nagy pillanatokban, nem akar úgy járni, mint amikor elküldtem. Nagyon fájt, rohadtul nehéz volt, de elváltunk, szó nélkül kilépett az ajtón. Szinte boldog volt, hogy szabadult. Akkor még nem tudtam. Töröltem a közösségi oldalakról, családját is. Nem is hallottam róla. Aztán unokahúgom küldött egy képet, hogy egy csajjal van kapcsolatban. Aznap lettek kapcsolatban, mikor kidobott. Egy világ omlott bennem össze, még most is, hogy írom. Pedig ez a mai világban nem túlságosan meglepő, hogy megcsalják. Mert nem hinném, hogy csak aznap kezdődött minden. Meg mint kiderült, már november végén randizott a lánnyal, mikor még ott voltam. Nem tudom felfogni, hogyan lehet egy ember ennyire undorító. Hogy tudta, mennyire szeretem, megbocsájtottam mindent neki, erre ezt megtette velem. És hogy ennyi idő alatt hogyan szerethetett bele valakibe, amikor elvileg rájött, hogy engem mennyire szeret, s hogy mégis vannak érzései. Nem értem, és ezt soha nem fogom tudni megérteni. Tudom, sokan ezt butaságnak, vagy naivitásnak hívnak, meg nem hiszik el, mit foglalkozom ezzel, miért ennyire rossz, kezdjem újra, mert az idő gyógyír… stb… Ezeket mindet felfogom, és tudom, hogy mi nem illettünk össze, jobb nélküle, mint vele. De nem tudom megemészteni ezt a fajta gonoszságot, ezt a viselkedést, hogy miért bántunk meg valakit, aki szeret minket. Mert ő keresett meg, lehetett volna benne annyi, hogy mivel tudta, mennyire szerettem, még ha annyira bejött neki az a csaj, akkor sem kezd el érdeklődni iránta, hiszen hozott már egy döntést. Ebből látszik, hogy sok ember nem jó. És ezt nem fogom tudni felfogni, ez a fájdalom, ez az üresség, ez mind itt marad. És persze én szenvedek most, engem alázott meg, bennem rombolt le mindent. Hát, ez ennyi volt, ez tömören 5 év leírása, melyre pecsétet nyomott a szomorúság. Remélem, a jövő jobbat hoz, végre egy normális, hűséges pasit is utamba sodor az élet…

jan 11

Az eslő lila köd… 5

Mikor újra, másodszorra, vagyis lényegében harmadszorra jöttünk össze, nem volt különösebb gond. Mondjuk nem vállalt fel a családja előtt decemberig, nem mentünk nagyon sehova, csak a munka, az albijában voltunk, vagy itthon nálunk. Szép emlékeket nem nagyon tudok akkorról felidézni, mert nagyon nem foglalkozott velem. Csak voltam, de én szerettem, tehát sajnos beletörődtem a sanyarú sorsomba. Egyszerűen nem tudtam, hova tűnt az a srác, akibe beleszerettem. A szerelemnél az a baj, hogy ha beleszeretsz, és megváltozik, a te szíved akkor sem tudja engedni. Ragaszkodsz ahhoz az emberhez, aki volt, pedig lehet, csak megjátszotta magát. Ezt sokszor hallottam tőle. Azt mondta, hogy amilyen akkor volt, mikor a kegyeimért “harcolt”, akkor megjátszotta magát. Azt mondta, hogy hazudik sokat, nem tud megváltozni, neki ez jó. Nem szeret senkit, nem érez szeretetet. Már gondolhattam, hogy csak én nem kellek neki, viszont nem volt más, ezért megelégedett velem, aki viszont imádta. Elvoltunk, aztán letette a jogsit, autót vett hitelre. Ekkor kitalálta, hogy hozzám költözik. Na, ekkor mondta, én is jól járok, meg te is. Én azért jártam elvileg jól, mert nem vagyok egyedül, úgy is korábban azt akartam, hogy lakjunk együtt. Ő meg nem tudná a hitelt és albit is fizetni. Én ostoba idióta. Mondom jó. Sok vita volt miatta, mert nem jött ki a családommal, nem akart beilleszkedni. Pedig itthon jó élete volt. Nem kellett semmit csinálnia, ki volt szolgálva, azt tett, amit akart. A család nem zaklatta, nyugodtan élhetett. De ő arra sem volt hajlandó, hogy beszélgessen velük. Levegőnek nézte őket. Velem nem jött sehova, mikor keresztlányom megszületett, hozzá sem akart jönni látogatóba. Mert utálja a gyerekeket. Befásultam, elfogadtam ezt a szörnyű helyzetet. Közben elveszítettem a nőt magamban. Önsajnáló, csalódott, megkeseredett lettem ennyi idősen. És ez csak rosszabb lett. Nélküle pokoli volt, de vele sem volt jobb. Rengetegszer sírtam miatta. Olyan, mint egy vérszívó, aki a bőröm alá bújt volna, és ha ott van, ha nem, fájdalmat okoz. Az anyja sem volt kedves velem. Tudta, hogy én szeretnék majd gyereket Looltól, azt is tudta, hogy a fia nem. Az utcán viccesen, persze engem sértve mondogatta neki, hogy “nézd, milyen aranyos, nem akarsz egy gyereket?”. Hát mondom ez szép. Én erre azt mondtam, hogy nekem lesz gyerekem, ha nem a fiától, akkor mástól. Majdnem egy évet laktunk együtt, de annyira szenvedtem már, hogy nem törődött velem, a családdal sem jött ki, úgy éreztem, nem boldog, nem mondott el semmit. Így szakítottam vele, elküldtem. Szó nélkül ment. Nem akart maradni, semmit megmagyarázni. Elment. Csak a cuccaiért jött vissza egy idő múlva, nem voltam otthon. Hagyott egy levelet egy csoki hátuljára írva, hogy köszön nekem mindent, és a szívének olyan részét nyitottam meg, amit senki más eddig. Fájt megint, pokolian. Teltek a napok, hetek, órák. Randizgattam, de nem tudtam kiverni a fejemből. 10 hónapot voltam távol tőle, szerelmesen, csalódottan, de elengedve, mert ilyen a szerelem. Elengeded ha szereted, mert ha ő nem akar maradni, minek láncolnád magadhoz. Önzetlen voltam, erre engem aláztak meg megint…

jan 05

Az első lila köd… 4

Hiába nem volt itt velem, mégis biztonságban éreztem magamat, hogy ha távol is, de van nekem. Ezt a ragaszkodást nem tudom megmagyarázni, mert én minden szeretetet, összetartozás érzését megkaptam családomtól. Tehát nekem a család mindig ott volt, itt is van, minden szeretetet, támogatást megkapok tőlük, ezért nem értem, hogy miért ragaszkodtam hozzá, miért vagyok kapcsolatfüggő. Vagy tényleg ez az első szerelem hatása? Látszik, későnérő típus vagyok, ez talán annak köszönhető, hogy megvolt a család adta kuckó, nem akartam kitőrni belőle. Na meg álmodozó voltam, az elsőt akartam az igazi, örökkön-örökkének.

Mikor először jött haza Lool, ohh, mekkora volt a boldogság. Szülinapomra gyorsan meg is ajándékozott egy telefonnal. Nem szerettem, ha drága dolgokat vesz nekem, mert sosem a pénzt néztem a másikban, hanem az érzéseket. Nekem nem kellett volna tőle semmi, csak a törődés, szeretet, hűség, bizalom. Jó volt minden, bár ez már ilyen titok kapcsolat volt. Ő nem vállalt fel a családja előtt, meg a barátai előtt sem. Az én részemről tudta mindenki, de nem volt  kint sehol, hogy kapcsolatban vagyunk. Ez is elgondolkodtató… Aztán legközelebb, mikor jött, akkor nem is tudtam róla. Egy volt kollégánk otthagyta a munkahelyet, neki csináltak páran búcsúbulit, arra jött haza, de persze én nem tudtam róla, nem szólt. Mikor megjött, fontosabbak voltak ők, mint az, hogy hozzám jöjjön, vagy csak említse, hogy jön. Persze utána az volt, hogy meglepetést akart nekem, sőt, a gyűrűt, amit még kapcsolatunk elején kaptam tőle, azt egy dobozba rejtette, úgy kaptam vissza. Aztán decemberben végleg eljött a munkahelyéről, inkább itthon próbált szerencsét. December végére én foglaltam szállást, hogy kipihenjük kicsit magunkat. Nem éreztem a szeretetet, azt, hogy annyira fontos lennék, próbáltam vele beszélni, hogy de mégis mit érez, mi legyen, nem kaptam választ rá. Tudom, itt hibáztam, mert egy férfit nem lehet nyomás alatt tartani, de ha nem érzed a törődést, semmibe vesz, akkor minek akar veled lenni? Elutaztunk, ott minden rendben volt. Ohh, eszembe jutott valami, de nem tudom, hogy ez később történt-e, de azt hiszem igen, tehát egy alkalommal egy haverjánál voltunk, elhívtak ilyen grillezéses progira, ne tudjátok meg, annyira ölelgetet, puszilgatott, meg is lepődtem, erre mikor ketten voltunk, megkérdezte, pontosan nem is emlékszem, de valami olyasmit kérdezett, hogy “na jól játszottam?”. Vagy valami hasonlót, a lényege, hogy ő megjátszotta magát a barátai előtt. Köpni-nyelni nem tudtam. Igen, már emlékszem, ez később történt.

Tehát elutaztunk, minden szép volt, mint két szerelmes, úgy mutatta, hogy tényleg jó minden. Még hittem is. Aztán nem lett jobb, itt pontosan nem emlékszem, de a szilvesztert talán még együtt töltöttük, aztán utána szakítottunk. Arra emlékszem, hogy sírtam, megint darabokra tört. Megint az volt, hogy neki nincs szüksége senkire, jól érzi magát egyedül, stb… Nehezen, de próbáltam túlélni. Nem kerestem, névnapjára írtam csak. Teljesen magam alatt voltam. Furcsa, mert amikor hónapokat külön voltunk, akkor sem tudtam túltenni magamat rajta. Randizgattam, de hát semmi. Ha a szíved lakat alatt van, és ki nem nyitod, hiába jön a szőke herceg, azt sem veszed észre. Ez a különlét sem tartott túlságosan sokáig, megint megkeresett 3 hónap múlva, nőnapon. Én akkor zárós voltam a munkahelyemen, késő este bejött, hozott virágot meg csokit, aztán másnap már randiztunk. Mozi, kajálás, mászkálás. Nekem akkor is olyan volt, mintha nem történt volna semmi, folytattuk onnan, ahol megszakadt… Ahogy emlékezem, egyszerűen emésztem magamat. Hogy miért vagyok ilyen defektes. Miért nem tudok túllépni, mint minden ember? Hiszen annyi férfi járkál a világban, de nem érzem, hogy bárkit tudnék szeretni már. Ezek után. Még nem tudjátok a végét, de fájó lesz. Nektek nem, de nekem igen. És ez csak 1 hete történt. Próbálok kezdeni magammal valamit, de hol tele vagyok reménnyel, hol sírok, ki sem akarom tenni a lábamat a szobámból. Hiába van mellettem a család, a barátok, nem tudnak kizökkenteni a komfortzónámból. Lelkileg próbálnak segíteni, bár anyumék előtt inkább vidámnak mutatom magamat, mert anyát nagyon szíven ütötte a szomorúságom, nagyon kivan miattam, hogy ennyit szenvedtem Lool miatt, s hogy miért nem hozott össze a sors egy olyan férfival, aki hozzám való, aki nem bánt. Barátnőm próbál mellettem lenni, de ő haragudott amikor megtudta, hogy Loollal megint összejöttem. Mert ő olyannak látta, amilyen valójában, egy gerinctelen féregnek. Szeretem a szeretteimet, de most olyan emberek kellenének, akik kizökkentenek a valóságból, akikkel kalandokban lehet részem. Hogy felejtsek. Mert ezt elfelejteni nem lesz egyszerű… Nem élek túl nagy társasági életet, ismerkedésre annyira sok lehetőségem nincs, meg már elfelejtettem, hogyan kell flörtölni, pasizni. Na meg hatalmas félelem van bennem. Sok ismerősöm történetét ismerem, a férfinépben megbízni kockázatos. Nem egy ismerősömet csalták meg, hülyítették, játszottak több kapura mellettük. Így joggal félek, hogy megint egy ilyenbe botlok. Nem vagyok jó emberismerő, láthatjátok, hogy egy ilyen pasira ennyi időt fektettem, és mindig hittem, hogy változni tud, hogy értem változik. De csak hülyét csináltam magamból…

jan 03

Az első lila köd… 3

Szóval jött az a szép lány. Azt még meg kell említenem, hogy munkahelyen voltak olyan emberek, akik nagyon jól végezték a munkájukat, de nem volt bennük alázat, így nem kerültek feljebb. Mikor én kibújtam az árnyékból, mikor feletteseim észrevették, hogy teszek a munkahelyemért, folyamatosan jutalmazni, tanítani kezdtek. Így azok, akikkel azelőtt jóban voltam, elfordultak tőlem, mert nem számoltak riválissal bennem. Ahogy leírtam, nagyobbnak hangzik, mint valójában, de a lényeg benne van. Lool tudta, hogy ezek az emberkék bántanak szavakkal a hátam mögött, mert többször velük volt műszakban, sőt, jóban is voltak, egyszer sem állt ki mellettem. Jogos, abból a szempontból, hogy miért vesszen össze a “barátaival” miattam, de szerintem azért a szerelemben kell egy-egy ilyen döntés, vagy nem is tudjam, hogyan fogalmazzam meg… tehát nem hagynám, hogy a páromat szidják, ha nem is állat módjára, de veszekedés nélkül is megvédhetett volna. 🙁

Na, jött ez a lány, a Pillangó. Én eleinte butának tartottam, sajnálom, nem szabadna megítélni senkit a kinézete alapján, de olyan szőke haj, 2 tonna papagáj sminkkel járt dolgozni, lusta is volt, hát nem tudtam jobb véleményt alkotni. Elkezdett ezzel a lánnyal barátkozni Lool. Loolról még annyit tudni kell, hogy a védtelen, szerencsétlennek tűnő csini csajokat próbálta felkarolni (így nem értem, én miért jöttem képbe). Egyre többet beszélgettek, meg leveleztek, nem is értettem. Kezdett gyanús lenni. Azt akarta Lool bemagyarázni, hogy neki ez a csaj lesz a legjobb barátja. Mondom mi van? Egy, addig elvileg én voltam, velem mindent meg lehetett beszélni. Kettő, miét nem fiút keres barátnak, akad belőlük bőven. Hát, mondtam neki, ennek nem örülök, és ekkor hibáztam, mert megmondtam neki, hogy ezt nem szeretném, maradjon tőle távol. Akkor már hallottam, hogy Pillangó minden pasit etet, állítólag valami hosszú kapcsolatának lett vége, de szerintem vagy tucat pasival kavart.. A lényeg, hogy kezdtek romlani a dolgok. Mobiljába még bele tudtam nézni (inkább csajok NE tegyétek, ha szerelmesek vagytok, bármiből a rosszat gondoljátok, bár itt nekem ez hasznos volt), így ott nem levelezett vele. Egy éjszaka a haverja, aki szintén velünk dolgozott, felment az albijába, én éjszaka, munka után szintén felmentem. Ekkor basszus találkoztam az igazsággal, Lool becsapott, Skype-on levelezett Pillangóval. De olyanokat, hogy majdnem dobtam egy hátast. A legviccesebb, hogyan próbálta sajnáltatni magát, vagy nem is tudom, minek mondjam. A lába. Volt rajta egy vágás szerű heg. Nekem azt mondta, amit nem igazán hittem el, mert kamu szaga van, de inkább hagytam, hogy mamájához ment, Pesten pedig megkéselték, és ő az egyik pasit megszúrta, de nem tudja, mi lett vele. És talán még azt is mondta, hogy az anyjáék nem tudnak róla, mamája látta el a sebet. Ez utóbbi fél mondatban nem vagyok biztos, lehet valami mást kamuzott, hogy ki látta el. No, amikor először mentem az anyjáékhoz, az anyja említette a kutyájukról, hogy Lool pár éve általa sérült meg, a kutya megijedt a vihartól, Lool ott játszott vele, és a karmát bele eresztette. Na, mondom egyre jobb. Itt jön a vicc: Pillangónak azt mondta, hogy a nagyapja házának tetejéről leesett, így szerezte a sérülést. De legutóbb, pár hónapja azt mondta, mert ismét rákérdeztem, hátha tényleg a kutyás sztori az igaz, és bevallja, nost, pár hónapja azt mondta, mindig fájt a térde, ezért beleület a kádba, és késsel magának okozta a sebet, hogy ne fájjon többé. Nekem a kutyás sztori hihetőbb, de ezt már nem fogom megtudni.

Aztán tavasz környékén szakítottunk. Csúnya szakítás volt, annyira belezúgott a csajba, de nem volt képes a szemembe mondani, én pedig az igazságot előbbre tartom, mégha az fájdalmasabb a hazugságnál. Meg azt képzeljétek el, hogy a nála lévő cuccaimért sem mehettem fel, hanem amilyen gyorsan tudta, összeszedta, aztán behozta munkahelyre. Mondom gyönyörű vagy. El sem tudom mondani, milyen hónapjaim voltak. Mivel egy helyen dolgoztunk, az volt az átka, hogy mindenki mindent tudott, kaptam az infókat, hogy Lool és Pillangó mit csinálnak. Fájdalmas volt, mert én még szerelmes voltam. Hatalmas hibám, hogy nem fogom fel, hogyan képes valaki bántani a másikat. Szerettem Loolt, hogyan volt képes elcsavarni neki a fejét más. Mert nem szeretett. Erre 5 évem volt balszerencsésen kitapasztalni. Vicces, Lool haverja, akivel én is jóban voltam, egyszer velem nyomtatott cirkuszos kedvezményes kupont netről, azt hazudva, hogy a tesóját viszi el. Erre Lool kérte meg, hogy Pillangót elvihesse. Azóta utálom a cirkuszokat. Nem mondok hazugságot, de olyanok voltak a napjaim, hogy pokolba kívántam mindent és mindenkit. Ott, akkor ismét meghalt bennem valami. Így nem tudtam nagyon kedves lenni senkivel. Öröm az ürömben, hogy ekkor tettem szert a legjobb barátnőmre, akire azóta is számíthatok. Ő és párja próbáltak kizökkenteni a nyomorúságos állapotomból, vittek mindenfele, hogy jobb legyen a kedvem. Tihany, Siófok, Velence, piázások… tehát velem voltak a rossz időben. Érdekes, mert mielőtt átadtam volna magamat a szerelem érzésének, tudtam, hogy az első szerelem elmúlik, de nálam ez nehezen múlt el, igazából nem is tudom, pontosan mikor. Mint kiderült, Pillangó kihasználta Loolt, vitette magát mindenfelé, meg vetette magának mindent, mint az én öltözőszekrényemre, úgy az ővére is tett virágot, csokit, írásokat… Szóval dettó eljátszotta a macsót. Érdekes, mert annyira nem szépfiú, de mégis be tudott hálózni csajokat. Aztán teltek a hónapok, Lool felmondott, külföldre akart menni, hogy több pénzt keressen. Kicsit örültem, hogy így teljesen el tudom felejteni. De idióta voltam. Bejött elbúcsúzni hozzám, előtörtek az érzések, sírtam, ő is sírt, őszintének tűnt, aztán úgy váltunk el, hogy akkor újra próbáljuk kezdeni. Itt én erőltettem inkább, nem kellett volna. Szerelmes voltam, egy rohadt buta, önző, szerencsétlen fiatal, aki azóta is ezt a döntését bánja. A gyerekkorom nem volt rossz azért, persze szegények voltunk, nem adatott meg minden, amit szerettünk volna, de anyum szeretete mindenért kárpótolt. Valahogyan gyerekként kialakult egy önértékelési probléma, vagy kisebbségi komplexus. Nem tudom, pontosan miért is alakult ki, de a lényeg, hogy nem tartottam magamat jónak, mindig ilyen szégyenlős lányka voltam, és még most is. Testsúlyom zavart, mert noha nem voltam kövér, de a koromhoz és magasságomhoz való átlagos testsúly felett voltam kb. 10-15 kg-mal, mikor hogy. Ez is zavart, nem fogadtam el magamat. Nem tartom magamat szépnek, így ha rámnéz egy pasi, nem az jut az eszembe, hogy biztos bejövök neki, hanem az, hogy csúnyának tart, ilyenkor pedig elpirulok, sőt, lángol az arcom. Félek azt gondolni, hogy tényleg elfogadnak az emberek, aztán utána pofára essek. Valami sorozatos gyerekkori csalódás lehet ennek hátterében, de nem tudom, pontosan mi. Ezért ragaszkodtam Loolhoz, mert féltem, félek még most is, hogy nem találok magamnak párt. Noha jelentkező azért akadt eddig is, de nem tudtam Loolt elengedni, nem adtam lehetőséget magamnak, sem másnak. Életem fontos eseményein nem volt ott, már ebből láthattam volna, hogy nem szeret eléggé, de kifogásokat találtam rá, megvédtem magam előtt őt. Amikor szétmentünk, nekem megmondta, hogy ő sokat hazudik, szeret hazudni, nem tud változni. Még erre is azt mondtam, hazudj, nem érdekel, ha ezer meg ezer embernek hazudik, csak nekem ne… Végül nem tudtam meg, hogy Pillangóval miért nem jöttek össze, de valahogy nem is érdekelt. 4 hónapot volt kint, addig napi szinten beszéltünk, meg volt is itthon talán kétszer is…

jan 02

Az első lila köd… 2

Ott tartottam, hogy januárban járni kezdtünk. Azt kell, hogy mondjam, az az egy év volt mesés, akkor tényleg nem volt különösebb gond, bár lehet, hogy volt, csak akkor még nem vettem észre. Amúgy tiszteltem azért, hogy 19 évesen tanul és dolgozik, önállóan él. Volt, hogy éjszakázott, de reggel, mikor én mentem, ott volt, megvárt, hogy pár percre is, de együtt legyünk. Igen, akkor még szeretett, tényleg szerelmes volt. Az érdekes, hogy akkor ő jobban ragaszkodott, én azért kicsit “hűvösebb” maradtam, nem akartam, hogy az érzéseim túlszárnyaljanak, aztán koppanjak. Később persze megadtam magamat, lehet nála addig tartott a szerelem, még lenyűgözhet valakit, de ha az szerelmével megajándékozza, dobja. Vagy már nem is tudom…

Mivel közel lakott a munkahelyünkhöz, gyakran voltunk nála. Meglepett mindig valami kis apró, de cukibb dologgal. Az öltőzőszekrényem ajtajára rózsákat tűzdelt, szív alakban rakott virágokat rá, hol ezzel, hol azzal kedveskedett. Voltak azért nehezebb időszakok ama egy évben, vezetői pozícióba kerültem, ami miatt nagyobb felelősség, ezáltal nagyobb stressz uralkodott el rajtam. Valamikor nyáron elvitt a mamájához, ősszel megismerkedtem a szüleivel… Vagyis nem, a szüleit már előbb ismertem, csak ősszel mentem el hozzájuk. Az apukája kedves, számomra tényleg egy igazi apa benyomását keltette. Az anyja nem volt túl kedves, állandóan valami falubeli lányról beszélt, hozzá képzelte el a fiát. Engem nem kedvelt, pedig nem adtam rá okot. Sőt. Azt tudni kell, hogy nem vagyok gazdag, szegényebb, bár most felnőttként átlagos életem van. Lool szülei szegényebbek jóval, de a szegénység még nem bűn, nem születünk mindannyian gazdagnak, de olyan fokon igénytelenek, hogy jócskán kellett tartanom magamat. Persze, az én családom sem pedáns, nem mondom, hogy mindig minden rendben van, meg sokszor az én szobám is bomba robbantotta állapotban van, na de ott mintha kb. 3 hónapja nem lett volna porszívózva, meg még sorolhatnám. Nem dicsőíteni akarom magamat, de szó nélkül elviseltem, az anyja viselkedését is. Az én családommal szerencsénk volt, anyáék hamar elfogadták, megkedvelték. Nekik mindig az én boldogságom volt a fontos. Bár látták, hogy nem hozzám való, mert én komoly, megfontolt, szeretettel teli lány vagyok, Lool meg azért az ellentétem, érzelmileg labilis, hazudós, bulizós, menőzős srác volt/van. Most nem sarazni akarom, mert hát csak szerettem 5 évig, de ez az igazság. Képzeljétek! Volt egy seb az egyik térdén. Nagyon vicces sztori lesz, de hagyom, mert az majd később lesz jobb… Abban az évben szülinapomra, ami ősszel van, kaptam egy hatalmas matricát, amit falra lehet ragasztani. Közös képeket, illetve egy szép mottót írt. Annyira szépek voltak azok a hónapok. Valahogy olyan hülyének érzem most magamat, hogy mertem hinni, a szerelmünk hosszú-hosszú életű lesz. Vicces, még 22 évesen is mertem hinni, pedig az ilyen nagyon ritka. Nem tudok mindent részletesen leírni, mert már sok dologra nem is emlékszem. Ahh, ahogy most felidézem ezeket, kicsit a gyomrom megremeg. Míg együtt voltunk, sosem néztem más srácra, de tényleg, én a full hűséges lányok közé tartozom. Letelt az az egy év, aztán januárban történt velem valami. Talán a sok munka, a sok érzelem, ami abban az egy évben ért, a megfelelési vágyam, nem tudom pontosan, de pánikrohamok kezdtek gyötörni. Nagyon rossz volt. Folyamatosan féltem, hogy meghalok, hogy elveszitem őt, hogy utcán rosszul leszek… Sokszor sírtam, de nem tudom, miért. Nem mentem el vele orvoshoz, mivel fiatal voltam, gondoltam elmúlik. Mivel semmi más tragédia nem ért, nem tudtam hova tenni. Onnantól viszont mintha üres lennék. Azóta már nem igazán tudok semminek sem örülni, nincsenek azok az érzések, amik azelőtt voltak. És erre nem tudok rájönni, ott mi történt, mi van most velem… mert ez a mai napig így van. Nem szeretem a változásokat, nehezen fogadok embereket az életembe, de ha igen, nem tudok elválni tőle. Ezért kevés barátom van, párkapcsolatot kialakítanom pedig nehéz. Gyerekkoromban sokat csalódtam emberekben, igen, gondolom mit gondoltok, mit nevezhet egy gyerek csalódásnak? Voltak gondok, édesapámat pár évvel előtte veszítettem el. Nagyanyámmal éltünk egy családi házban, sajnos anyumra maradt a gondozása, idősebb volt, kezdett szenilis lenni, meg alapból sajnos sokszor volt gonosz a családjához, hozzánk. Halottról jót, vagy semmit, de volt, hogy annyira zavarták a kiskutyák, amiket hoztunk, hogy megmérgezte őket, majd végignézte a halálukat. Borzalmas élmény volt. Magyarázatot nem is kaptunk rá… Pár év múlva derült ki, hogy ő tette velük. Apummal gyerekként nem volt jó a kapcsolatom, alkohol problémákkal küzködött, de halála előtti pár évben letette az italt (nagy részét), napi 2-3 sört ivott csak. Tehát nem volt naponta részeg. Daganat vitte el, pillanatok alatt. Furcsa dolgokat produkál az élet, halála éve volt a legjobb nekem, egyben a legszomorúbb. Boldog nyaramat apum betegsége árnyékolta be. Azért voltam boldog, mert először dolgoztam nyáron, méghozzá strandon, büféztem. Fantasztikus volt, kedves emberekkel, vicces sztorikkal gazdagodtam. De közben apa szenvedett… De erről nem is írnék, nem szeretem feleleveníteni…

Év elején éreztem,  hogy Loollal valami nem stimmel, mert abszolút nem sok érdeklődést mutatott a helyzetem iránt. Nem volt mellettem, amikor rosszul voltam, amikor szenvedtem a pánikrohamokkal. 🙁 Sokáig próbáltam nem panaszkodni, nem akartam eltaszítani, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Mert nem is stimmelt. Csak erre később jöttem rá. Lool nem nagyon vitt sehova, csak olyan dolgokat csináltunk, ami nem került pénzbe. Én nem akartam kihasználni, nem vitettem magamat ide-oda. Bulizni sem mentünk, én nem is szerettem, inkább otthonülős vagyok, de mivel nem akartam korlátozni, mondtam, hogy menjünk el, de erre mindig azt mondta, hogy nem akar velem bulizni. Innen jön egy csavar, jött hozzánk egy egzotikus szépségnek mondható lány, aki kicsit butácska volt, ilyen kis “áldozat” típus, aki persze egy ragadozó, de a butaságát tudta arra használni, hogy sajnálatra méltó, felkarolása váró lány szerepét mutassa.

jan 01

Az első lila köd

Sziasztok!

Nem hiszem, hogy túlságosan sokan fogjátok olvasni a történetemet, de leírom, részben saját gyógyulásom miatt. Nem szokatlan történetet írok le, csak egy szerelmi csalódást, amin mindenki átesett már párszor. A dologban a csavar, hogy adott ember mennyire képes túltenni magát az érzéseken, mit okoz lelkileg egy-egy rossz kapcsolat.

Én 5 évvel ezelőtt lettem szerelmes egy nálam 3,5 évvel fiatalabb srácba. Ő akkor 19 éves volt. Hatalmas szerelemnek indult, egy helyen dolgoztunk. Kezdetben nekem nem is jött be, hiszen azért 22 évesen idősebb, szexibb pasit szerettem volna, bár én sem vagyok egy kivételes lány, átlagos inkább. Tehát nem várhattam a szőke herceget, mert nem vagyok hercegnő típus. De ne kanyarodjunk el a történettő. Én az első munka adta boldogságban úsztam, jól éreztem magamat, tetszett az egyik főnököm, mindig tele voltam optimizmussal, élettel, vidámsággal. Mindig mondták is, hogy nem tudják elképzelni, mit szedek, hogy reggel 6-kor már fülig ér a szám. Mit mondjak, boldog voltam, a munkában folyamatosan sikereket értem el. Egy gyorsétteremben dolgoztam, bár a szakmám azért ennél komolyabb, de muszájból el kellett helyezkedni, döntésemet nem bántam meg. Akkoriban barátkoztam, meg sokat túlóráztam. Ez a srác, nevezzük Lool-nak, (igazi nevét nem szerettem volna leírni, ennél meg csak rosszabb jelzőt tudnék neki adni, pl: gerinctelen, hazudós, féreg… stb…) szóval ez a fiú valamiért elkezdett legyeskedni körülöttem. Amikor együtt dolgoztunk, ölelgetett, amit nagyon nem szerettem, mert nem olyan vagyok, aki egyből nagy spanban van pár nap alatt bárkivel. Mindig próbált segíteni, ott volt velem, ott maradt velem, mikor tanulnia kellett, segítettem neki. Aztán imponált ez az udvarlás, még nem voltunk együtt, de szülinapomra meglepett egy plüssel, lufival, csokival… Persze voltak vele kapcsolatban furcsa dolgok így vissza gondolva, de akkor még nem érdekelt. Karácsonyra meghívott magához az albérletébe, igen, 19 évesen albiban lakott, lényegében 14 éves kora óta elkerült kollégiumba, hát sajnos ez látszott is rajta, volt, amiben nagyon jó volt, például saját magát ellátta suli mellett, dolgozott, viszont érzelmileg nagyon nem volt okés, szerintem még most sem. Nem sok nevelést kapott, vagy szülő hibájából, vagy mert kezelhetetlen volt. A karácsonyi vacsorán kaptam tőle egy szép swarovski nyakláncot fülbevalóval. Kicsit soknak éreztem, de elfogadtam. Mivel inkább legjobb barátnként gondoltam rá, bár már vonzódtam is hozzá. Küzdöttem az érzéseimmel, mivel nekem borzasztó nehéz volt őt felvállalni, a pár év korkülönbség miatt, illetve azért elég suttyón öltözködött, igénytelen volt sokszor, illetve az arcát sem kezelte a sok pattanás ellen. (Nem, nem néztem le, csak 22 évesen egy hercegről álmodtam, akkor még hittem bennük 😀 ) . A lényeg, hogy januárban a hormonok győztek, járni kezdtünk…

jan 01

Helló Világ!

Sziasztok!

27 éves lány vagyok, aki beleesett az első szerelmi csalódásba, de mindez 5 évet vett el az életemből, mert túlságosan ragaszkodtam, túlságosan hittem és szerettem. Nyálas, csöpögős történet, azzal fűszerezve, hogy hogyan tudnak belegázolni olyan emberbe, aki rosszat nem tett, egyetlen hibája a feltétlen szeretet. Igen, vicces így leírni, hogy feltétlen szeretet, ez olyan szappanoperás, tény, hogy tényleg ezt éreztem, a szeretet, fájdalom valós. Ezzel az írással könnyíteni próbálok a lelkemen, talán, ha leírom, nem lesz bennem annyi düh, győlelet egy olyan ember iránt, aki szerettem. Persze tudom, hogy nem fogom megérteni a másik viselkedését, hazugságait, erkölcstelenségét.